1972-1982 Bartók Táncegyüttes táncosa
1982. „Summások” hivatásos kamara táncegyüttes alapító táncosa (Nagy Zoltán József „Púder” és Kovács -Gerzson Péter)
1983. Kodály Kamara Táncegyüttes hivatásos táncművésze
1984. Téka Zenekar kamara tánccsoportjának művészeti vezetője, táncosa
2013- Fordulj Kispej Lovam Táncegyüttes koreográfusa, táncosa
2016-2018. Betyárjáték c. darabban közreműködés (Nemzeti Színház)
Számos felkérésre önálló táncművészként való közreműködés, pl. Tükrös zenekar lemezbemutató koncert MÜPA, Balogh Kálmán előadóest Müpa…
1986-2013. Martonvásári Százszorszép Táncegyüttes művészeti vezető
1992-94. Budapesti Bartók Táncegyüttes művészeti vezető
1997-2007. Pozsonyi Szőttes Kamara Néptáncegyüttes művészeti vezető
1997-2007. ELTE Tanítóképző Főiskola pedagógus továbbképző szakán néptánc tanár
1997- Tordasi művészetoktatás néptánc szakán tanszékvezető tanár, általános iskolai táncpedagógus
1989- Tordasi Pillikék gyermek néptánccsoport művészeti vezetője
2001. Tordasi Tánckör vezetője
2002. Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzene szakán néptánc oktató
2019- től ismét a Martonvásári Százszorszép Táncegyüttes művészeti vezetője
Amatőr táncegyüttesek:
Bihari, Budapest Főváros Bartók (Budapest), Mecsek (Pécs), Béri Balogh Ádám (Körmend),Somogy (Kaposvár), Bányász (Tatabánya), Jászság (Jászberény), Százszorszép (Martonvásár), Szőttes Kamara Táncegyüttes (Pozsony), Csallóközi (Dunaszerdahely), Ilosvai Selymes Péter (Nagyida)
Hivatásos együttesek:
Honvéd Táncszínház, Budapest Táncegyüttes, Magyar Állami Népi Együttes, Ifjú Szívek Táncszínház (Pozsony)
„Figurás” bérlet keretében komplex ismeretterjesztő ifjúsági műsorok a Tordasi Pillikék gyermek néptánccsoporttal és a művészeti iskola népzenész növendékeivel, tanáraival 2009-től.
Tánctáborok:
Jászberény Csángó Fesztivál, Széki Napok Szék, Tordas Szűcs Béla Gyermek és ifjúsági tánctábor (önálló 2003-tól), Kiscsőszi Pajtafesztivál, Szőttes, Válaszút, Zselíz, Gombaszög…
Hagyományok Háza szervezésében tanfolyamok, továbbképzések
Martonvásári Napok rendezvényein néptánc kurzusok
Kompetenciái:
Egyesületnek, „Fordulj Kispej Lovam” előadóművészeti csapat keretében táncművész, koreográfus
Szent László Völgye Lovas Egyesület, Martonvásár
Rendszeres néprajzi gyűjtőként számos táncfelvételem a MTA Népzenetud.Int. archivumát gazdagítja, saját filmtárral rendelkezem a Kárpát-medence területéről. Kiemelt terület: Mezőkölpény
Számtalan zsűri felkérés (együttesi minősítések, fesztiválok, versenyek)
„Fölszállott a páva” TV műsor felkért mentora a kezdetektől (kezem alatt kiemelkedő nyertesek Berecz István, Csali Néptáncegyüttes, Busai Bori és Mahovics Tamás)
Faszobrász képesítést nyertem 1974-ben, mely munkakörben tíz évig dolgoztam a tánc mellett
Díjak, elismerések:
1978. „Népművészet Ifjú Mestere” állami
1979. Művészeti vezetői nívódíj – Martin György Néptáncszövetség
1980. „Ifjú koreográfusok” versenyén első díj a „Széki lakodalmas”c. koreográfia
2003. Művészeti és pedagógiai díj, Martin György Néptáncszövetség
„Sajnovics gyűrű” – helyi civil díj a közművelődésért
2004. Magyar Művészetért díj – GL4 Kft.
2005. Martonvásárért díj – Martonvásár képviselő testülete
2006. Alkotói és pedagógiai díj – Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület
2007. Fejérmegyei Príma Különdíj (Százszorszép Te. vezetőjeként)
2008. Koreográfiai nívódíj III. Zalaegerszeg
2012, 2010, 2008, 2006, 2002, 2000, 1998: a Százszorszép Táncegyüttes hétszeresen „Kiválóan minősült” cím, kétszeres „Örökösen Kiváló Együttes”
2016. Pécsiné Ács Sarolta-díj Kalocsa népi kultúrájának terjesztéséért
2017. “Párhuzamos kultúráért” Media wave fesztivál
2018. Mezőkölpény díszpolgára
2021. Népművészet Mester díj (A Népművészet Mesterei jelentős hagyományátörökítő és értékmentő tevékenységet folytató személyek, az 1953-ban alapított díjat évente tízen kaphatják meg.)
Külföldi meghívások:
1994. Canada, Ausztrália, ÚjZéland
1996. Canada, USA, Egyiptom
1999. Canada, 2004. USA, Svédország, Norvégia, Svájc
1989-2012. Svájc (Genf, Bern)
2014. Taivan
2015-16. Kína, USA
Önálló műsorai:
1994. „Hagyományaink” Kodály Kamara Táncegyüttes
1995. „Ez a világ…” Téka Táncegyüttes
1997., 2007. Ostinato meghívott hivatásos táncosokkal
2001. „Hacacáré” Szőttes Kamara Táncegyöttes
2002. „Akiket fog a figura…” Szabó Teréz mezőkölpényi adatközlő táncosról
2013-2015 Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, MA Népi vonós tanszak
2007-2010 Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, BA Népi vonós tanszak
2002-2007 Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskola (Vác)
2000-2002 Eszterházy Károly Főiskola Gyakorló Iskola -Középiskola, képzőművész szak (Eger)
1992-2000 I. István Általános Iskola (Maklár)
Salamon Bea, Blaskó Csaba, Halmos Béla, Ökrös Csaba, Árendás Péter, Gombai Tamás, Jánosi András, Vizeli Balázs, Szabó Attila, Csoóri Sándor, Turai Andris, Okos Tibor, Sturmann Jenőné, Boda Márta
2010 óta a tordasi Sajnovics János Egyesített Általános és Művészeti Iskola fő állású népzenetanára vagyok. Oktatott hangszereim: hegedű, brácsa, bőgő;
2016 szeptembere óta a XVII. Kerületi Bartók Béla AMI fél állású népzenetanára vagyok;
2010 óta a Szűcs Béla Gyermek és Ifjúsági Néptánc és Népzene táborban népzenetanárként veszek részt;
2017 óta az évenként megrendezet Csutorás népzenei tábor népi hegedű tanáraként tevékenykedem.
1999: II. Országos Népzenei Verseny Gödöllő
2006: Szakközépiskolák I. Országos Népzenei Versenye, Míves zenekar, Kiemelt Arany minősítés
2007: I. Prímásverseny, Kecskemét, 2. helyezett
2008: I. Potta Géza emlékverseny, Révkomárom, 3. helyezett
2013: Junior Príma díj
2016: Balatonfüred, Anna bál prímásversenyén 3. helyezett
2018: Balatonfüred, Anna bál prímásversenyén 1. helyezett
2019: Kalotaszegi prímásverseny, Méra, 1. helyezett
2020: Halmos Béla Vándordíj
2009: London (Egyesült Királyság) Queen Elisabeth Hall: a Jánosi Együttessel;
2010: Shanghai (Kína) World Expo: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem koncert sorozata;
2010: XIII. Erdélyi Prímások Találkozója: fellépés a Zeneakadémia képviseletében;
2010: Bécs (Ausztria) Bécsi Zeneakadémia – koncert a Liszt Ferenc ZE képviseletében;
2012: USA turné a Magos Együttessel;
2017: USA Ensz székházban a Zsikó zenekarral;
2018: Viljandi Etno fesztivál a Gatyamadzag zenekarral
Corvinus Közgáz TE, Jászság Népi Együttes, Hajdú-, Táltos-, Nógrád-, Iglice-, Matyó-, Lajtha László-, Egres, Alba Regia-, Forrás-, felsőtárkányi Hagyományőrző néptáncegyüttes
Magos Együttes
Zsikó Zoltán és Zenekara
Budapest Mezőség Band
Kovács Márton és zenekara: 2002-2005 között (első zenekarom)
Mesegyár Zenekar: a Mikulásgyár jótékonysági szervezet hivatalos zenekara
Örökség Zenekar: „ex-Kormorán”, folkrock zenekar
Rendes Zenekar
Tűztánc produkció a Honvéd Táncszínház együttműködésével
Gurumenta World Music Project
Etnokol Zenekar
Alma Flamenca együttes
Amatőr szintű díjlovaglás, melyet édesapámtól tanultam, aki jelenleg is hivatásos díjlovas versenyző, edző és oktató. Félprofi autóversenyzés népzenész baratommal, Fekete Márton “Kispuma”-val, az ún. drift szakágban. Csapatunk neve: Folk Drift Team
Zenei tanulmányaimat a dunaújvárosi Sándor Frigyes Zeneiskolában kezdtem klasszikus furulya szakon, majd klasszikus klarinéton folytattam. A következő állomás a győri Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola volt, ahol folytattam klarinét tanulmányaimat, majd leérettségiztem és kiváló OKJ-s vizsgát tettem. Tizenkét éves koromtól fogva néptáncoltam, mely meghatározta a későbbi zenei pályámat. A középiskolai évek után a népzene felé fordultam, így Győrt követően a székesfehérvári Hermann Ottó Zeneművészeti Szakközépiskolában népi klarinét és tárogató muzsika világában tanultam tovább. 2012-ben felvételt nyertem a Zeneakadémiára, népi klarinét – tárogató szakra, majd később népi furulyára is. Volt szerencsém kiváló mesterektől tanulni, részt venni népzenei táborokon, közreműködni több népzenei együttesben és gyűjtőutakon autentikus környezetben megfigyelni a mestereket. A népzene és a népi kultúra értékrendjének alkalmazásának, illetve átadása a hivatásommá vált.
Annus Réka zenei tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népi ének tanszakán végezte, 2015-ben előadóművészi, majd 2017-ben tanári diplomát szerzett. Több formáció énekese volt az évek alatt, például a Csercsel énekegyüttessel autentikus népzenét, a KobzArt és Anno Musica együttesekkel régizenét, a Folksz zenekarral pedig könnyűzenét játszottak. Állandó népzenei formációja Vizeli Bálint és Zenekara. Kortárs zenét is több alkalommal énekelt a Cafe Budapest kortárs fesztiválon, az Átlátszó Hang fesztiválon, és dolgozott a Soharóza kórussal is. Új zenei projektje Anastasia Razvaljajeva hárfaművésszel a népzene és a kortárs klasszikus zene összefonódásait mutatja be. Szólólemeze 2022-ben készült el Pillérek címmel, ezen autentikus magyar népzene hallható. A tanítás mellett a Bartók Béla Emlékházban tart múzeumpedagógiai foglalkozásokat.
1990-94 Színház -és Filmművészeti Egyetem – prózai színész szak
2016 A Magyar Művészetért díjrendszer Ex Libris díja
2018-19 Színház- és Filmművészeti Egyetem – színházi szaknevelő
2024-25 Színház -és Filmművészeti Egyetem – színházművészeti tanár MA
Az elmúlt évtizedekben rendhagyó irodalomórákon közelítettem középiskolás diákok felé, nemegyszer a minden korosztály előtt ismert szerelmet témaként választva, így rögtön maguk is ismerős gondolatokat, érzéseket fedezhettek föl egy költőnél és már nem is volt olyan távoli az a vers… Engem a versek vittek a színház felé. Abban hiszek ma is, hogy az élő megjelenítésnek, a játéknak megmozdító ereje van, amin keresztül még lehet hatni a mai nehezen megfogható generációra, és tudom őket a színház által, színházi nevelés által, a már-már alig fellelhető hagyományos értékek felé terelgetni…; miközben egy igazi, jó közösség is formálódik köztünk, ahol együtt játszunk és tegyútt tanulunk színházul…
© Copyright EduHash Template All rights reserved.Crafted by Themesvila