A 2025/26-os tanév elején iskolánk 17 fős csapata (7-8. osztályos diákok 3 kísérőtanárral és egy autós kísérővel igazgatónk személyében) útra kelt, hogy kiszakítva magunkat a hétköznapokból, megszokott környezetünkből, hátrahagyva az iskolát és családunkat, 4 napot töltsünk erdőn-mezőn át zarándokolva, Isten gondviselésére bízva magunkat. Iskolánk névadójáról és a tervezett kilométerek számáról kapta az út a Sajnovics 50 nevet.

Útvonalunk origója a Bakony fővárosa, Zirc volt, ahová vonattal érkeztünk meg a reggeli órákban. Az apátság templomának tornyai mutatták az utat a szállásunk felé: az első napot és éjszakát az apátság falai között töltöttük. Lőrinc atya, ciszterci szerzetes plébános nagy szeretettel fogadott bennünket, és az egykori apátság romjai között mesélt a középkori apátság szerzeteseinek életéről: a III. Béla király által alapított apátság szerzetesei imádkoztak egykor a királyért és az országért. A mai barokk templomban is megtaláltuk a középkori feliratos kőtáblát, és a rejtett kincsek közt Jézus Szent Keresztjének ereklyéje is előkerült a gyerekek ámulatára. A sekrestye és a kolostor falai közti séta visszarepített bennünket az időben…

Délután a Bakonyi Természettudományi Múzeum tárlatán és mikroszkópos felfedező foglalkozásán a Bakonnyal és élővilágával ismerkedtünk, hogy a következő 2 napon ne érjenek bennünket meglepetések az erdőben.

Az esti szentmise evangéliumának szavai, az „engedjétek hozzám a gyerekeket”, és az atyától kapott útravaló, a zarándokáldás megerősített bennünket, hogy jó helyen járunk, jó úton vagyunk, és Isten áldása velünk lesz.

Az esti játék és ima után becsomagoltuk a másnapi útravalónkat, s bár elég későn, de sikerült a csapatnak elcsendesednie.

Másnap, csomagjainkat az autós kísérőnkre bízva, a templom előtti téren kértük az égiek támogatását, hogy utunkon Istenre és egymásra figyelve zarándokoljunk, és este épségben célba érjünk. 16 km várt ránk: magunk mögött hagyva a várost, Nagyesztergáron át léptünk be az erdőbe, majd a Gaja völgyén sétálva értünk Bakonynánára, ahonnan a festői szépségű Római-fürdőt is érintve követtük tovább a patak folyását Jásdig. Másztunk hatalmas ikerfákra, szurdok szikláira és völgyébe, tanulmányoztunk gombákat, mondtuk az angyallal a Máriához szóló szavakat… A jásdi Mária-kegyhelyen egy jótevőnk várt ránk, aki a fájós lábúakat egyenesen a szállásra repítette… (és amíg mi gyalogoltunk, ő megfőzte számunkra a meleg vacsorát). Fáradtan, de csillogó szemekkel osztottuk meg egymással a napi történéseket. Az esti ima után nagyságrendekkel gyorsabban tért nyugovóra a csapat, mint az előző estén.

A következő napon jóval hosszabb táv, 23 km várt ránk Isztimérig. A reggeli imát követően meg sem álltunk a Tési fennsíkig, ahol megnéztük a falu műemlék szélmalmait, s kicsit szusszantunk a napsütésben a nagy út előtt. A kék majd a piros turistajelzést követve, a Hárs- majd Bükk-hegyet megkerülve róttuk utunkat az őszi erdőségeken, dombokon, völgyeken, még virágzó réteken át. Énekeltünk, csendben voltunk, imádkoztunk, sóhajtoztunk, elfáradtunk, beszélgettünk, falatoztunk – mindenre jutott idő. Mire kis csapatunk minden tagja a fehérvárcsurgói szállásra ért, bizony besötétedett…

Egy tordasi angyal jóvoltából a vacsora után palacsinta is várta a fáradt zarándokokat, amit ezúton is HÁLÁS SZÍVVEL KÖSZÖNÜNK! Utolsó esténken az utunkon elöl járó zarándokkeresztünket körülülve adtunk hálát a közösen megtett útért, élményeinkért, jóidőért, megosztva egymással megpróbáltatásainkat, örömeinket.

Elérkezett a 4. nap reggele. Utunk utolsó szakaszát Fehérvárcsurgóról Bodajkig autóbusszal tettük meg, hogy reggel odaérjünk a vasárnapi szentmisére. A bodajki kegyhelyen, ahol István király is többször imádkozott családjával, szeretettel köszöntötték a tordasi iskola zarándokait. A szentmise után egyik kísérőtanárunk tett tanúságot az imádság erejéről, Jézus csodás gyógyításáról, ami mindnyájunk szívét megdobogtatta, megerősítette.

Hazajutásunkat a szentmisére érkező szülők is segítették az út végén, akik velünk együtt adtak hálát az út kegyelmeiért.

Kis csapatunk minden tagja hősiesen leküzdötte az akadályokat. Le a kalappal a lányok előtt, akik egymás közt időnként biztosan megbeszélték, hogy „nehéz” az út, de fennhangon nem panaszkodtak, hanem tették a dolgukat, és célba értek. A srácok pedig? Néhányuk még este 7-kor is folytatta volna az utat, ha nem megy le a nap…

Az úton zarándoktársaim a minden akadályt leküzdő kísérőtanárok: Hajdú Edit és Pap Andrea tanárnők voltak, akikkel jó volt együtt úton lenni. A háttérben velünk volt Balogh Zoltán igazgató úr, aki szállította a csomagjainkat, és várt minket a szálláson.

Istennek legyen hála a veletek töltött 4 napért!

Borka Mária

A zarándoklat anyagi támogatásáért köszönetet mondunk a Bethlen Gábor Alapnak.