Immár az ötödik alkalom, hogy iskolánk részt vett a „Határtalanul” program keretében megrendezett kiránduláson. Erdélybe utaztunk. Május 22-én hajnalban indultunk, együtt a 7.a osztállyal. Hosszú utat tettünk meg az első Erdélyi megállónkhoz. Aradon a 13 vértanú emlékművénél készítettük az első csoportképet.
Arad után Temesvárra indultunk. Megnéztük az óváros legjelentősebb látnivalóit, a Dóm teret, a Szentháromság szobrot. A színes esernyőkkel díszített belváros igazán látványos volt. A sétáló utcában egy fagyizásra is volt lehetőség.
A szállásra ugyan fáradtan érkeztünk meg, de ott egy fantasztikus vacsora várt minket, amitől újra erőre kaptunk. Vacsora után jó volt tollasozni, pingpongozni, játszani a friss levegőn.
Második nap Vajdahunyad várát tekintettük meg. Képet kaptunk a középkori építészetről, láthattuk, hogyan élhették életüket az akkori emberek.
Rövid utazás után Déva várához érkeztünk. Azért, hogy megismerjük a vár történetét, meghallgattuk Kőmíves Kelemen balladáját. Hogy lássuk Kelemen munkáját, megmásztuk a hegyet, majd utána még 200 lépcsőt is.
A szállásunkra visszafelé menet a Piski arborétumba is benéztünk, ahol sok csodás növényt láttunk.
Harmadik nap elbúcsúztunk szállásadóinktól Csernakeresztúron, és útra keltünk.
Gyulafehérváron megnéztük a Római Katolikus Székesegyházat, ahol Hunyadi János és László síremlékéhez koszorút helyeztünk. A mellette lévő román ortodox templomba is betekintettünk.
Nagyenyeden a Főtéren az 1848-as vérengzés emléktáblánál nemzeti szalagot kötöttünk, majd meglátogattuk a Bethlen Gábor Református Kollégiumot. Kicsit elbeszélgettünk az ott tanuló gyerekekkel is.
Amikor Torockóra értünk, először elmentünk Böjte Csaba egyik gyermekotthonába. A gyerekeknek vittünk egy kis édességet, a mindennapjaik megsegítésére élelmiszert, háztartási szereket. Láthattuk, hogyan élnek ott. Meséltek arról, hogy mivel töltik az iskola utáni idejüket. Megnéztük a kiskertet és az állatokat, amiről gondoskodnak.
Torockón megnéztük a helyi néprajzi gyűjteményt is, majd a következő szállásunkra indultunk.
Negyedik napunk első állomása a Tordai sóbánya volt, ahol a 13 emelet mélyen elhelyezkedő játszótéren 2 órát töltöttünk el jól szórakozva. Utána a különleges szépségű vulkáni eredetű Tordai hasadékba is besétáltunk.
Ezután megérkeztünk Kolozsvárra. Itt megnéztük Mátyás király szülőházát, a híres Mátyás szobrot, a Szent Mihály templomot és a több mint 400 éves Házsongárdi temetőt. Mindenki láthatta, milyen nagy és forgalmas város Kolozsvár.
Majd végül elérkezett utazásunk utolsó napja is, és hazafelé vettük az irányt.
Kicsit hosszabb buszút után Körösfőn megálltunk egy kis vásárlásra, majd megnéztünk egy hagyományos, festett fakazettás református templomot. Nagyon szépek voltak a hímzett terítők, faliszőnyegek. Aztán egy nagyon nagy szerpentinen mentünk át, a Királyhágón.
Utolsó megállónk Nagyváradon volt, itt a Püspöki Palotát néztük meg. Láttuk Szent László ereklyéjét, sok szép portrét, miséhez használt arany tárgyakat. Ezután már Magyarország felé vettük az irányt.
lig vártuk, hogy hazaérjünk a hosszú út után. Igaz, hogy néha elfáradtunk a sok programban, de öröm volt nézni, ahogy mindenki önfeledten játszott esténként, bulizott, „bandázott” együtt a két osztály. Szívből remélem, hogy a többiek is nagyon jól érezték magukat!
Kalamár Tekla 7.b osztály
© Copyright EduHash Template All rights reserved.Crafted by Themesvila