A projekt tervezése és megvalósítása során mindvégig szem előtt tartottuk legfontosabb célkitűzésünket, miszerint: a tanulók megismerjék a digitális eszközök használatának előnyeit és képessé váljanak felismerni minden lehetőséget és magabiztosan, megfelelően alkalmazni a digitális eszközöket minden adandó alkalommal mind a tanulás, mind az élet más-más területein. Ezzel együtt törekvéseink célja, hogy a diákokban megfogalmazódjanak ezzel kapcsolatosan értékelési szempontok, képessé váljanak gondolataikat pro- és kontra érveket felsorakoztatva hitelesen előadni.
A digitális kompetenciák fejlesztése mellett másik fő célunk középpontjában a környezettudatos életmódra nevelés állt.
A projektet úgy építettük fel, hogy mindkét célkitűzésünk egymással összefonódva, egymásra épülve valósulhasson meg. Ezért is kapta projektünk a „NET-eményezés” címet, mert a tervezett feladatokkal és programokkal elültettünk egy kis magot minden tanulóban, már csak megfelelően kell gondoskodnunk róluk, hogy kibontakozhassanak.
Digitális témahét “NET-eményezés” bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva